2011. július 29., péntek

Sajttal töltött tökkarikák


Az este megint tököt sütöttem. Ezt a változatot csak most kisérleteztem ki, mindenkinek ajánlom, készítsétek el, nagyon finom.
Hozzávalók: egy kisebb vékonyka tök, pár szelet házi sajt, 2 tojás, liszt, kukoricapehely(cornflakes), só, bors, olaj a sütéshez.
A tököt meghámozzuk, vékony karikára vágjuk, lesózzuk. A sajtot vékony szeletekre vágjuk. Egy nagyobb serpenyőben egy kis olajban a tökkarikákat elősütjük. Miután az olajból kivettük, papírszalvettán hagyjuk lecsepegni.
Előkészítünk három tányért: egyet a lisztnek, a másodikat a felvert tojásnak, a harmadikat pedig az apróra tört kukoricapehelynek.
A már meghűlt 2 sült tökkarika közé egy-egy szelet sajtot teszünk, lisztbe, tojásba, pehelybe mártjuk és kisütjük. Még melegen tálaljuk.

2011. július 24., vasárnap

Fagyi torta



Ne csodálkozzatok! Igen, van ilyen torta is. Én sütöttem a férjecském szülinapjára.
Elkészítése kb. két órát igényelt, de az elfogyasztása...
A fagyi sütit kedves barátnőmnél fedeztem fel, nem is olyan régen. Nagyon megtetszett, így el is készítettem ez ünnepi alkalomra.
Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 250 g cukor, 200 g liszt, 100 g darált dió, 9 evk. víz, fél tasak sütőpor.
A fenti hozzávalókból piskótát készítünk, amit egy kerek tortaformában sütünk meg.
A vaníliás krémhez szükségünk van: 1 tasak vaníliás pudingporra, 200 g cukorra, 4 tojássárgára, 4 dl tejre, 200 g vajra.
Gőz felett sűrű pépet főzünk a tejből, cukorból, pudingporból és a tojássárgákból.
Ha kész, hűlni hagyjuk, majd aztán hozzákavarjuk a vajat is.
A fehér krémhez szükségünk van a négy tojásfehérjére és 200 g cukorra.
Ezt a habot is gőz felett főzzük meg.
A torta összeállítása sem okoz gondot. A piskótára rákenjük a vaníliás krémet és rá pedig a habot.
Reszelt csokoládéval szórjuk be. Itt most, hogy ünnepélyesebb legyen, tört pergelt cukros diót tettem a tetejére. Mindenkinek ízlett.
Drága férjecském! Isten éltessen sokáig!

2011. július 21., csütörtök

Örömhír, bundás hal +1 díj



Szeretnék közölni veletek egy örömhírt: a lányunk másodiknak jutott be a közgazdasági egyetemre 9,46-os médiával miután kitűnően leérettségizett. Nagyon boldogok vagyunk és büszkék rá, most már igazán jöhet a megérdemelt vakáció.
A bundás halat a tegnap készítettem egy finom burgonyasalival. Nagyon egyszerű, sikeres vacsora volt.
Hozzávalók: 6 drb pikkely nélküli hal, kukoricadara, só, bors, olaj a sütéshez.
A salátához: 8 drb. közepes burgonya, 1 lila hagyma, 1 paprika, 100 g olajbogyó, só, bors, olaj, ecet, pici cukor.
A halakat feldaraboljuk, megtisztítjuk, jól megmossuk, sózzuk, borsozzuk, kukoricadarába forgatjuk és forró olajban aranybarnára sütjük.
A burgonyát héjastól megfőzzük, kihűtjük. Egy nagyobb tálba összevegyítjük a kockára vágott burgonyát, a karikára vágott paprikát, a szállára vágott hagymát meg az olajbogyót. Ízesítjük sóval, borssal, egy pici cukorral, ecettel, olajjal.



A múlt héten díjat kaptam trollanyutol, amit nagyon szépen köszönök, igazán megtisztelt vele. Boldog vagyok, hogy rám esett a választása.
A díjat minden kedves blogtársamnak és olvasómnak nagy nagy szeretettel adom át.

2011. július 17., vasárnap

Meggyes pite- Emese



Ez a pite recept nagyon régi. Anyósom keresztlányának kedvenc sütije. Ezen a néven szerepel a receptes füzetemben. Ma két tepsivel sütöttem, ahogy szoktam.
Hozzávalók: 6 tojás, 12 evk. cukor, 12 evk. olaj, 12 evk. liszt, fél tasak sütőpor, 500 g meggy.
Egy tálban habosra kavarunk 6 tojássárgát 8 evk. cukorral, majd kanalanként hozzáadjuk az olajat is. Egy másik tálban kemény habbá verünk 6 tojásfehérjét 4 evk. cukorral.
Kimérjük a 12 evk. lisztet, rászórjuk a sütőport, majd rendre hozzáadjuk az első tálban levő hozzávalókhoz a habbal felváltva.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, telerakjuk kimagozott meggyel.
180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük.

2011. július 14., csütörtök

Ribizlis almás káposztasaláta



Kibírhatatlan ez a nagy meleg. Nyakaljuk a vizet, kompótot, enni pedig csak a saláták mennek és a gyorsan elkészülő főzelékek. Ma egy finom salátát készítettem friss káposztából, nyári almából és ribizkéből.
Lereszeljük a káposztát, enyhén lesózzuk, állni hagyjuk. A ribizkét leszemeljük, megmossuk, szűrőben hagyjuk lecsepegni. Az almát megmossuk, négybe vágjuk, magházát eltávolítjuk, majd felszeleteljük. Szeletelés után citromleves vízben tartjuk, addig amíg összeállítjuk a salátát.
Egy nagyobb tálban összevegyítjük a kiszorított káposztát a felszeletelt almával.
Ízesítjük egy csipet cukorral, egy csipet szárított csomborddal, egy evk, olajjal.
A végén megszórjuk ribizlivel és óvatosan összevegyítjük. Tálalásig hűtőszekrényben tartjuk.

2011. július 12., kedd

Szőlőlevélben sült paradicsomos sajt



Egy olasz receptet szeretnék nektek most bemutatni. Unokatesómtól tanultam, aki nemrég jött haza látogatóba. A recept nagyon egyszerű, kevés hozzávalóval egy finom előételt varázsolhatunk seperc alatt.
Hozzávalók: 10 dr friss szőlőlevél, 2 kisebb paradicsom, 200 g sajt(feta, friss juh sajt, háromszögű sajt), egy hagyma, oregáno, olívaolaj, só.
A szőlőleveleket megmossuk, megtöröljük. A paradicsomokat karikára vágjuk, a hagymát pedig apróra. A sajtot kis háromszögekre szeleteljük.
Mindenik szőlőlevélre helyezünk egy-egy paradicsomkarikát, rá egy sajt darabkát, megszórjuk hagymával.



Fűszerezzük sóval, oregánoval, meglocsoljuk mindegyiket egy kis olívaolajjal, majd szép óvatosan becsomagoljuk és egy fogpiszkálóval rögzítjük.



Forró serpenyőben egy pici olajon megsütjük.
Ha a levelek már színt váltottak kivesszük, kibontjuk és még melegen, pirítossal tálaljuk.

2011. július 7., csütörtök

Töltött tök



Ma ebédre töltött főzőtököt készítettem. Hogy mivel töltöttem? Darált húsos spagettivel, nyakon öntve kapros csombordos paradicsomszósszal.
Hozzávalók 4 személyre: egy kisebb főzőtök, 250 g darált hús(disznó), 200 g spagetti, egy kis fej hagyma, egy csokor kapor meg csombord, paradicsomlé, liszt, olaj, leveskocka, só, bors, cukor.
A tököt négybe vágjuk, megpucoljuk, magházát eltávolítjuk. Készítünk egy csombordos kapros, vegetás forró vizet, amibe a felszeletelt tököt előfőzzük. Villával kivesszük, hűlni hagyjuk. A darált húst az apróra vágott hagymával egy kis olajon megsütjük. Fűszerezzük: sóval, borssal, pirospaprikával.
A spagettit forró sós vízben megfőzzük. Elkészítjük a paradicsomszószt. Egy kanál lisztet világos barnára pirítunk, rátöltjük a paradicsomlevet, sózzuk, cukrozzuk, s ha túl sűrű egy pár kanállal hígíthatjuk a megmaradt kapros csombordos lével, amiben a tök abálódott. Az elkészült húst összevegyítjük a megfőtt spagettivel, megtöltjük a tököket, megszórjuk apróra vágott friss csomborddal, majd gazdagon leöntjük szósszal.
180 fokos előmelegített sütőbe toljuk és 20 perc alatt készre sütjük.
Tálaláskor még adhatunk hozzá szószt és ugyanakkor apróra vágott friss csombordot.

2011. július 4., hétfő

Málnás tejberizs



Ma délelőtt a málnát szedtük le. Már a kertben megbeszéltük a lányommal, hogy elkészítjük ezt a finom desszertet.
Hozzávalók: 1 liter tej, 200 g rizs, 130 g cukor, 200 ml víz, citromhéj,vanília, csipet só, egy tasak tortazsele, 2 evk. cukor, málna.
Tejberizset készítünk a következő módon: a megmosott rizset főni tesszük 2 dl vízbe. Amikor majdnem elfőtt a víz, rátöltjük a tejet, hozzáadjuk a vaniliát és majdnem készre főzzük. Csak a végén adjuk hozzá a cukrot, hogy nehogy leégjen.
Tűzről levéve hozzákavarjuk a citromhéjat is. Még forrón egy mély tálikába töltjük, hagyjuk kihűlni.Ha meghűlt egy tálcára borítjuk, majd az elkészített tortazselével bevonjuk, sok sok málnával díszítjük.

2011. július 1., péntek

Kukoricapelyhes tökfasírt



Ma paradicsomos tökfőzeléket készítettem ebédre. Egy nagyobbacska tököt reszeltem meg, amiből aztán negyedét félretettem fasírtnak vacsorára.
Hozzávalók: 500 g főzőtök, 2 tojás, 3 cikk fokhagyma, 2-3 evk. liszt, csipet csombord, só, bors, kukoricapehely, olaj a sütéshez.
A tököt meghámozzuk, legyaluljuk, lesózzuk, egy kis ideig állni hagyjuk. Levet eresztvén, a lesózott tököt jól kiszorítjuk. Rendre hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, a fokhagymát. Fűszerezzük, egy evőkanállal kis gombóckákat szakítunk apróra tört kukoricapehelybe forgatjunk, majd forró olajba hirtelen megsütjük.
Friss salátával tálaljuk, de mustárral meg ketchuppal is nagyon finom.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...